2012. március 16., péntek

Sült csirkecomb "tejszínes-brokkolis burgonyával", muzsgyéval

A csirkecomb a családunknak így ízlik a legjobban, ahogy a receptben is leírom. A husi nagyon omlós, kívül ropogós, egyszerűen nagyon finom. A köret is kedvünkre való, kellemes ízű, a muzsgyé  pedig már csak hab a tortán :-)


Hozzávalók: 4 db csirkecomb, sütéshez olaj vagy zsír (én fele-fele arányba szoktam), szárnyas fűszersó (kevés olaj a pácoláshoz).
Köret: 4 közepes burgonya, kb 20 dkg brokkoli, 3 tojás, 1,5 deci főzőtejszín, 2 dkg vaj, 1 csipetnyi szerecsendió, só, bors
Muzsgyé: 1 kispohár tejföl, fél FEJ fokhagyma, 1 evőkanál étolaj, csipetnyi só,bors.

Elkészítése:
Husika:
A megtisztítottt, megmosott csirkecombokat befűszerezem, majd egy kis olajat öntök rá, és beteszem a hűtőbe legalább 1 órára. (- 3-4 óra jobb lenne, csak elfelejtettem :(, de így is finom lett.)


Forró olajba helyezem a combokat (-a képen is látszik, hogy bő olajban sütöm teflonos serpenyőben), majd egy perc után leveszem a lángot, és fedő alatt egészen kis lángon 40 percig sütöm. Közben nem kell hozzányúlni, megfordítani.



40 perc után megfordítom a combokat, majd lefedve, kis lángon sütöm 25-30 percig.


25-30 perc után kifedem, kicsit nagyobb lángra teszem, majd kb. 5-8 perc alatt megpirítom. Nem szoktam sokáig pirítani, mert akkor már nem ropogós, hanem kemény lesz a bőr.


Köret:
A burgonyát megtisztítom, uborkaszeletelővel felszeletelem. A brokkoli rózsákat is kisebb darabokra vágom. (-a fagyasztottat is könnyen lehet darabolni, legalábbis nekem jól ment... :-)).A tejszínt, a tojást, a fűszereket és az olvasztott vajat összekeverem, majd belekavarom a krumplit és a brokkolit is. 



Kivajazott tortaformába öntöm, majd előmelegített sütőben 160 fokon addig sütöm, míg szépen barnulni nem kezd a teteje.





Öntet:
Ajánlom, hogy legalább 2 órával a tálalás előtt legyen elkészítve, mert így sokkal finomabb.
A zúzott fokhagymát megszórom 1 csipetnyi sóval és borssal, majd az evőkanálnyi olajat is beleteszem, és elkezdem kevergetni, végül beleöntöm a tejfölt is, és jól összekeverem.



2012. március 11., vasárnap

Rakott brokkoli

A család kedvencei cím alatt már feltöltöttem egy képet erről, de a recept ott nem volt leírva, mert az egy korábbi fotó volt. Most feltöltöm új képekkel és természetesen a recepttel együtt. A tegnap készítettem, nagyon finomra sikerült.



Hozzávalók: 25 dkg rizs, 40 dkg brokkoli, 40 dkg darálthús (sertés is jó, én most pulykából készítettem.), 2 fej vöröshagyma, 1 tv paprika, 1 tk pirospaprika, só, bors, 3 gerezd fokhagyma, 1 kk mustár,1 kisebb paradicsom 15-20 dkg reszelt trapistasajt (Mi jó sajtosan szeretjük, ezért 20 dkg-t tettem ), 1 nagy tejföl.

Elkészítése: A brokkolit rózsákra szedjük, majd sós forrásban lévő vízben megfőzzük. (Én fagyasztottal készítettem. Lehet venni nagy zsákosat, így sokkal olcsóbb, és mindig kiveszek belőle annyit, amennyit akkor felhasználok. Takarékoskodás szempontjából ez nagyon megfelel, ízre is nagyon finom.)Leszűrtem és hagytam hűlni.


"Zacskós" rizst használtam, azaz gyorsrizst, amit enyhén sós forrásban lévő vízbe helyeztem, majd készre főztem.

A készre főzött rizst és brokkolit félretettem, míg elkészítettem a "pörköltöt".
A hagymát, paprikát felkockáztam, a felhevített zsírban elkezdem megdinsztelni. Mikor már majdnem kész volt hozzáöntöttem fél kávés pohár vizet és zsírjára sütöttem, ezt megismételtem mégegyszer.


"Vizezés, zsírjára sütés" után a zúzott fokhagymát és a borsot kicsit összesütöttem a hagymás szafttal, majd a lángról levéve belekevertem a pirospaprikát is.


A darálthúst, felkockázott paradicsomot, mustárt, sót is belekavartam a szaftba, majd így elkezdtem egy kicsit "pirítani" a húst.Ha nincs elegendő leve, akkor öntök rá egy kevés vizet, majd addig főzöm, míg a hús teljesen megpuhul.


A készre főzött hozzávalókat kivajazott (-kizsírozott v kimargarinozott) tűzálló  tepsibe teszem a köv.képpen rétegezve: brokkoli (ha nagyok a rózsák, akkor kettévágom), rizs, darálthús (pörkölt), rizs, brokkoli.



A tejfölt elkeverem, majd kb a pohár felével meglocsolom a felső réteg brokkolit úgy,hogy jól eltakarja azt, majd megszórom reszelt sajttal.



Előmelegített sütőben 190 fokon addig sütöm, míg szép aranybarna nem lesz a sajt.

Tálaláskor felhasználom a megmaradt tejfölt. Érdemes néhány percig várni sütés után, mert ha azonnal tálaljuk, akkor könnyen széteshet a "kockánk". Igaz az ízéből ez nem von le semmit, de esztétikailag azért nem ugyanaz.

Bableves füstölt csülökkel

Mostanában  nem volt sok időm feltölteni a naponként főzött ételeket, de néhányat utólag feltöltök.
A héten készült a család nagy kedvence, a bableves. Ebből nagyobb adagot szoktam készíteni, mert akár másnap felmelegítve, akár lefagyasztva, majd később elfogyasztva is kiváló leves.

Hozzávalók: 1 füstölt csülök, fél kg szárazbab, 1 nagy fej hagyma, 4 db közepes répa, 2 db petrezselyem gyökér,2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemlevél (sajnos nekem nem volt, ezért szárítottal pótoltam),só, --a rántáshoz pedig 1 ek zsír, 1 ek liszt, 1 tk pirospaprika, 3 gerezd fokhagyma.

Elkészítése:
A csülköt és a babot előző este külön-külön hideg vízbe áztatom.


A csülökről ajánlott legalább kétszer lecserélni a vizet, hogy a leves ne legyen túl sós.


A zöldséget megpucolom, megmosom, majd csíkokra vágom.


A babról és a csülökről leöntöm a vizet, majd a fazékba helyezem a csíkokra vágott zöldséggel, petrezselyemlevéllel és a megpucolt hagymával, fokhagymával együtt. Felöntöm bőven hideg vízzel, és így főzöm készre. Sózni csak a legvégén ajánlott, így nem keményedik meg a bab, na meg nem esünk abba a hibába, hogy elsózzuk, mert előre nem biztos, hogy pontosan tudjuk, mennyi só fog kifőni a csülökből. (Ha nagyon nagy a csülök, akkor érdemes előfőzni, viszont csak akkor öntjük össze a babbal, ha már annak is a leve felforrt, mert a száraz babot mindig hideg vízzel öntjük fel. )


                                    

Közben elkészítem a rántást. A felhevített zsírban megpirítom a lisztet, majd zúzott fokhagymát teszek bele, vigyázva, hogy oda ne égjen. A fokhagymával éppen csak fél percig pirítom, majd a tűzről levéve hozzákeverem a pirospaprikát. Én szűrőn keresztül szoktam a forrásban lévő levesbe kavarni, de a hőkiegyenlítős módszerrel is jó. A rántással hagyom forrni a levest kb 1 percig.Ilyenkor pótolom a sót, ha szükséges.


Mi fehér kenyérrel és hagymával fogyasztjuk. (Néha még egy kevés Erős Pistát is teszünk bele)



2012. március 8., csütörtök

Köszöntő

Még nem köszöntöttem a hozzám bejelentkező tagokat, de ami késik, nem múlik.
Ezúton szeretnélek köszönteni Titeket. Örülök, hogy olvastok engem is. Remélem, hogy érdekes és ízletes receptekkel tudlak "meglepni" a jövőben.

"Miként az étel, a boldogság is csak akkor igazán finom, csak akkor valódi, ha megosztjuk valakivel."
(Steiner Kristóf)

Én a magam és a családom örömére főzök, de boldogságot jelent számomra az is, hogy megoszthatom Veletek.

És végül, de nem utolsó sorban kedvenc virágommal köszöntöm nőtársaimat ezen a szép márciusi napon.

Fehér rózsák
 
(Forrás:http: //www.orszagalbum.hu/kep.php?p=24768 )
 
 

2012. március 7., szerda

Csirkepaprikás

A ma esti vacsi....
Kedvelt étel a familiában, de már elég régóta nem készítettem. Hogy miért?-Nem is tudom....
Nem kell mondanom, hogy a csöppség is nagyon szereti. Igaz, ő mindent szeret, amiben van "hufika" (husika), szerencsére, azért a zöldséget, gyümölcsöt is kedveli!!!!
Na szóval, kanyarodjak vissza az ételre- Csirkepaprikás készült ma.

Hozzávalók:
1 kisebb egész csirke (van amikor csak sima cs.combból készítem vagy comb+mell-ből.), 3 nagy fej vöröshagyma, 1 tv paprika (ha van, akkor nagyon jó bele a kaliforniai paprika), 2 ek zsír, 1,5 tk pirospaprika, só, bors, 1 kk mustár, 2 gerezd fokhagyma, 1 kisebb paradicsom. (Én szoktam beletenni 1 tyúkhús leveskockát is, mert szerintem nagyon finom ízt ad neki.)
+Tejföl, 1 tk liszt.(habaráshoz)

Elkészítése:
A hagymát és a paprikát apró kockára vágom, majd a felhevített zsírban megdinsztelem. Mikor elkezd pirulni felöntöm egy kevés vízzel (kb fél kávéscsésze), és a hagymát zsírjára sütöm. Ezzel a folyamattal szoktam készíteni a jó sűrű szaftot. Ezt a "vizezéses" folyamatot megismétlem mégegyszer, és mikor újból zsírjára sütöttem, akkor teszem bele a zúzott fokhagymát és a borsot. Amikor már érződik a fokhagyma illata (kb 1 perc), akkor leveszem a tűzről és beleszórom a pirospaprikát. Jól összekavarom és a megtisztított húsdarabokat és a többi hozzávalót is beleteszem (aprított paradicsom, mustár, só), majd úból visszahelyezem a tűzre. Egy párszor átforgatom a húsokat, majd felöntöm vízzel. (Itt arra kell vigyázni, hogy a pirospaprika ne égjen meg, ezért kis lángon, kevés ideig marad víz nélkül a husi.)



Annyi vizet szoktam ráönteni, hogy majdnem ellepi a húst. Itt már lehet nagy lángon főzni egészen addig, míg
forrni kezd.


                               


Forrás után lefedve, kisebb lángon főzöm addig, míg a hús már majdnem teljesen elkészült. Csak néha kavarom meg. A sósságát megkóstolom, és ha kell még teszek bele. Mikor már 99 százalékos, akkor kifedve készre főzöm. Jó sűrű szaftja lesz a végén.

Amikor elkészült, a lisztet elkavarom 1 kispohár tejföllel és szürőn keresztül belekavarom a szaftba. (Azért szűrőn, mert így biztos,hogy nem lesz csomós, bár, ha van türelmem , és a hőkiegyenlítős módszerrel készítem, akkor is jól szokott sikerülni.)Éppen csak egyet forralom, és már el is készült.



Legjobban szarvacskával szeretjük, így azt készítettem mellé, na és persze a házilag készített céklát sem lehetett kihagyni a tálaláskor. (A céklát nem én készítettem, hanem az én drága édesanyám.)

(Helyreigazítás: Tegnap este kezdtem el leírni, így akkor még aktuális volt az, hogy 'ma esti vacsi', csak ma fejeztem be az írományomat :-), így most sikerült feltölteni.)

2012. március 6., kedd

Túrós kalács




Kedveskedni akartam az én kedves pék páromnak, megjegyzem-sikerült:-)
Nagyon ritkán készítettem eddig kalácsfélét, úgy is mondhatnám,hogy eddig csak vagy kétszer.........
Hát keresgéltem receptek közt, mert olyat akartam, amit a pékségben nem készítenek, és így találtam rá erre a receptre, pontosabban nem erre, mert ez egy kicsit másabb, átalakítottam az alapreceptet. Az eredetit a GoodFood márciusi számában lehet megtalálni.

Hozzávalók:
Tészta: fél kg liszt, 10 dkg vaj, 10 dkg kristálycukor, 1 kocka élesztő (50 g), 2,5-3 deci tej (lágy tészta kell legyen, így amennyit felvesz a dagasztás során.), 10 g só, 1cs. vaníliás cukor, 1 tojássárgája, fél citrom reszelt héja.
Töltelék: negyed kg tehéntúró, 8 dkg kristálycukor, 2 cs. vaníliás cukor, 1 tk. liszt, 1 tojássárgája, fél citrom reszelt héja.
Lekenni: 1 tojás, kevés cukros víz.

Elkészítése:
 A lisztet a mikroba kicsit megmelegítettem. (-csak,h. langyos legyen-). A tejet is.
Az élesztőt kevés meleg tejbe tettem, majd hozzáöntöttem a lisztet és a többi hozzávalót (a vajat feldarabolva raktam bele), csak a megmaradt tejet nem, mert azt a dagasztás közben adtam hozzá fokozatosan, addig míg közepesen lágy tésztát kaptam. Én a régi, megszokott kézi mixerrel dagasztottam, tökéletesen megfelelt. Mikor kidagasztottam a tésztát, letakartam és fél órát félretettem, had érlelődjön a tészta.
Közben elkészítettem a tölteléket: Nem nagy dolog, mert csak annyi, hogy minden hozzávalót beletettem egy keverőtálba és egy villával jól összekevertem.
Fél óra után kinyújtottam "kisujjnyi :-)" vékonyra, majd rákentem a tölteléket. Feltekertem, majd középen hosszanti irányba kettévágtam a hengeremet, ezt fontam össze. Kerek kivajazott tortaformába tettem, és hagytam fél órát letakarva kelni.



 Kelés után lekentem tojással és előmelegített sütőben 160 fokon kb 45 perc alatt készre sütöttem. Mikor elkészült cukros vízzel is lekentem.





(Eredeti recept szerint 180 fokon 30 perc)

Sült tarja aszalt szilvás rizzsel, hagymalekvárral





Tegnap vacsorára készítettem. Sikeres volt :-)

Hozzávalók:
Sült tarja: 5-6 szelet tarja (én három személyre készítettem 5 szeletet), sertés fűszersó, 2 ek zsír.

Hagymalekvár: 1 nagy fej vörös v lilahagyma (én vörösh.-val készítettem, így is finom volt), 2 tk vaj, fél deci félédes vörösbor, fél deci balzsamecet, 5 dkg kristálycukor.

Aszalt szilvás rizs: Mivel én sima párolt rizst is készítettem, így csak kis adagot főztem mindkettőből. 126 g rizs, 1 maréknyi aszalt szilva, 1 ek ét- vagy oliva olaj, só.


Elkészítése:
Hús: Fűszerezem, tűzálló tűlba teszem, rárakom a zsírt, lefedem és 160 fokon sütöm másfél órát, utána kifedve 180 fokon 10-15 percet.



Hagymalekvár: A hagymát felkockázom, a vajban megpirítom, rászórom a cukrot és beleöntöm a balzsamecetet, bort, majd újraforrás után lassú tűzön addig főzöm, amíg besűrűsödik. (Mire tálaltam ez már teljesen kihült.---hidegen tálaltam.)




Aszalt szilvás rizs: A rizst az olajban kicsit "pirítottam", vagyis amíg elkezdett fehéredni, ez csak kb 2 perc vagy talán még annyi ideig sem tartott, az aszalt szilvát időközben csíkokra vágtam, és beletettem, majd felöntöttem vízzel.(A rizs térfogatának a duplája kell a vízből.)Sóztam ízlés szerint, majd addig főztem, míg teljesen megpuhult a rizs.(A vége felé már elég gyakran meg kell kavarni.)




Tálalás: Sima párolt rizst is készítettem köretntek, így egy kupac aszalt sz.-vás, egy sima. A hagymalekvárt már említettem,h. hidegen tálaltam a finom omlós hús mellé.

2012. március 4., vasárnap

Lebbencsleves


Habár nincs olyan sok leves feltöltve a blogomra, mégis el kell, h. mondjam, nálunk kb. 7 napból 6 napon biztos, hogy van leves. Ilona miatt is készítek gyakran, na meg persze nagyon "leveses" az én Drágám is, én már nem annyira, de azért .... Nagyon szeretjük a lebbencslevest. :-) Nem ma készítettem, hanem hétközben (csak most töltöm fel), mert vasárnap nálunk mindig tyúkhús leves van.


Hozzávalók: 15 dkg füstölt szalonna, 20 dkg fodros nagykocka vagy lebbencs, 4-5 db közepes krumpli, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 tv paprika, 1 kk pirospaprika, só, bors, 2 tyúkhús leveskocka, 1 tk zsír.

Elkészítése:
A szalonnát felkockázzuk, pörcöt készítünk belőle, majd a kisült zsíradékból kiszedjük. A fodros nagykockát a kisült zsiradékba tesszük, megpirítjuk, majd félretesszük.


A hagymát, paprikát apró kockára vágjuk, majd az 1 tk zsírban megdinszteljük. (Közben megpucoljuk a krumplit, és kockákra vágjuk.) Mikor a hagyma megdinsztelődött, megszórjuk borssal és pirospaprikával. (Vigyázva, h. ne égjen meg a pirospaprika.)
Beletesszük a krumplit, a fodrosnagykockát, és felöntjük vízzel. Teszünk bele két leveskockát, később, ha nem elég sós, akkor ízesítjük még sóval.
Ilona miatt én nem főztem bele erőspaprikát, csak a tálaláskor tettem a tányérba néhány darabot.


2012. március 2., péntek

Narancsos sertéskaraj tócsnival

Tegnap vacsorára készült ez a finomság.

Hozzávalók: 6 szelet sertéskaraj, 2 narancs, só, bors, 1 ek zsír, 1 fej vöröshagyma, másfél deci víz, 1 tyúkhús leveskocka, 2 ek ketchup

Elkészítése:
A karajszeleteket kissé kiklopfoljuk, sóval, borssal ízesítjük.A karaj mindkét oldalát megpirítjuk a felhevített zsírban.
Mindkét narancsról lehámozzuk a fehér hártyás részt. Karikákra vágjuk és kiszedjük belőle a magokat.
A hagymát karikákra vágjuk, a karaj pirítása után, ugyanabban a zsírban megpirítjuk.
A tyúkhús alaplevet a ketchuppal elkeverjük. Néhány narancsszeletet belekockázunk és összeforraljuk.
Tűzálló tepsibe tesszük a hússzeleteket, azokra egy-egy szelet narancsot helyezünk, majd rárakjuk a hagymaszeleteket és megöntözzük a ketchupos narancsos lével.



160 fokon kb 1 óra alatt lefedve puhára sütjük.



Tócsni
Hozzávalók: 5 közepes burgonya, 1 fej vöröshagyma, két tojás, só, bors, kevés liszt, 2 ek zsír a sütéshez.



Elkészítése: A burgonyát lereszeljük, kiszorítjuk, belereszelünk 1 fej vöröshagymát, sózzuk, borsozzuk, belerakjuk a tojást, és annyi lisztet, hogy kissé keményebb állaga legyen. Kis lepényeket formázunk belőle és a felhevített zsírban kisütjük.



Tálaláskor a tócsnit meglocsoljuk azzal a lével, amiben a hús sült.