2012. február 15., szerda

Töltött káposzta

Na ez ám a finomság!
Édesanyám receptje szerint készítettem.


Hozzávalók: 1 nagy fej savanyú káposzta, 50 dkg darált lapocka, 10 dkg rizs, 1 nagy fej vöröshagyma, fél deci étolaj, piros paprika, só (egy kevés Delikátot is szoktam rakni, és ezt nem a reklám miatt írom :-) ), bors, 3 dl paradicsom lé (nekem ez házi, de ennek a mennyiségnek megfelelő konzerv is jó).


Elkészítése:
A káposztát levelekre szedjük, leormózzuk (mi így mondjuk annak, amikor eltávolítjuk azt a vastag eret a káposzta levél közepéről.), és kettőbe vágjuk.Ha túl savanyú, akkor lemossuk és lecsöpögtetjük. A darált húst és a rizst összekeverjük.




A hagymát apró kockára vágjuk és a fél deci olajban megpirítjuk. Mikor levesszük a tűzről hozzáadjuk az 1 tk piros paprikát és az 1 kk őrölt borsot. 


A hagymás keveréket hozzáadjuk a darált húshoz (amihez már hozzákevertük a rizst), majd ízlés szerint megsózzuk és jól összekeverjük.



Ha elkészültünk a töltelékkel, kb. az 1/4 káposztát felvágjuk vékony csíkokra.


Az edény aljára 1 ek olajat öntünk és megszórjuk a szeletelt káposzta felével, erre rakjuk szépen sorba a töltelékeket.
A töltelék elkészítése egyszerű! Tölcsért formálunk a káposzta leveléből, és megtöltjük a "masszával", majd benyomkodjuk a tetejét, hogy ne bomoljon ki.


Amikor elkészültünk, a tetejére szórjuk a megmaradt szeletelt káposztát,ráhelyezünk egy porcelán tányért, hogy  a töltelékek ne vándoroljanak kedvükre a főzés alatt, majd beleöntjük a paradicsom levet és még annyi vizet, hogy jól ellepje a káposztát. Amikor elkezd forrni, akkor levesszük a lángot. Nem szabad forralni, mert akkor kibomlanak a tölteléket, na meg szétfő a rizs.
Lassú tűzön újraforrástól kb 1 órát főzzük.



Tejföllel tálaljuk.




Akinek nincs ideje a főzésre, az csinálhat nagyobb adagot, amikor hozzákezd káposztát tölteni, mert az nem rabol el sokkal több időt, és a megtöltött káposztát nyersen le lehet fagyasztani, és ha gyorsan kell cselekedni, akkor csak előveszi, baladobálja a fagyott töltelékeket a fazékba, felönti és már főhet is.

2 megjegyzés: